Orson Welles Franz Kafka regényéből rendezett filmje Anthony Perkins főszereplésével. Csak ennek a mondatnak elégnek kell lennie ahhoz, hogy rohanj egyből megnézni.
A film sok esetben kafkaibb tud lenni Kafkánál – ezzel a tételmondattal kezdeném, ha szóban kellene felelnem most, és nem blogbejegyzést írnék épp. A történetet nem ismerőknek annyit mondanék, hogy kezdjék a könyvvel, minél hamarabb, de a cselekményt röviden összefoglalom a következő sorokban. Mr. K.-t letartóztatják, reggel, mikor ébredezik. Ezt követően a perét láthatjuk végigfutni, ami teljesen az élete részévé válik. De mit is követett el K., mi is a vád? Erre bizony nekünk kell rájönnünk. Bizonyára mindenki fel fog ismerni bizonyos jeleneteknél olyan motívumokat, amik a saját életében is jelen vannak, és így nem lesz nehéz egy idő után megérteni K. sorsát. De ki ez a K. és miért nem írom ki a nevét? Azért, mert lényegtelen. K. egy látszólag jelentéktelen irodakukac, egy ember a többi millió közül, aki még elsőnek azt hiszi, képes változást elérni. Az egyik jelenetben, a pere abszurditására akarja felhívni a figyelmét a „tárgyalóteremben” néhány, valójában nagyon hasonló sorsú mameluknak. Sikerrel járhat? Egy ember megváltoztathatja a világ és a civilizációnk irányát? Kafka szerint nem.
A Per arról szól, hogy miképpen élheti az ember a saját életét; meghunyászkodva a hatalomnak, kezet csókolva a peredet vivő ügyvédnek; vagy mint a nagybácsi, aki mindenféle ismeretség útján elhiszi magáról, hogy ő is a nagyokhoz tartozik. Ismerős nem? Emberek, akik azzal dicsekednek, hogy van egy befolyásos ismerősük. Egy befolyásos ügyvéd, aki majd megnyeri neked a pert. És vannak olyanok, mint K., akik rájönnek, hogy az élet nem szükségszerűen ilyen; a sorsuk hasonló lesz a többiekhez, csupán a halál módja és ideje változik az embereknél, vagy úgyis mondhatnám, hogy a vádlottaknál. A festő, aki felvázolja a bíróság működését K.-nak, a hivatalos eljárás két módját látja. Egyik, miszerint folytonosan elhalasztják a per ítéletének kihirdetését. Egy élet, ami nem áll másból, mint halogatni a szembenézést a valósággal. Másik, miszerint kockázatot lehet vállalni, de itt könnyen elbukhatsz. Kafka 100 éve látta, hogy miképp működik az ember, és Orson Welles ezt olyan filmes technikákkal tudja ábrázolni, hogy kafkaibb tud lenni Kafkánál.
Anthony Perkins élete alakítását a Psychóban adta, innen is ismerik a letöbben. K. szerepe azonban teljesen illik rá; a kicsit sovány színész beleillik a szereplő életmódjába, viszont eléggé határozott jellem tud lenni, mikor elindítják a perét. Maga Welles is szerepel a filmjében, mint az lenni szokott. Ő játssza el az ügyvédet, kellően átadva azt az érzést, hogy itt valakivel van dolgunk. Az olyan jelenetek, mint K. a munkahelyén, vagy az ügyvédnél a papírrakáson pihenés mai napig ikonikusak. Welles remekül látta, hogy lehet Kafkát filmvásznon bemutatni. Jó ötletnek tartom továbbá a film elején elmondott történetet, amit eredetileg a pap mesélt volna. Így kellően nyomasztó marad a film, nincs olyan érzése a nézőnek, hogy K.-n kívül van még valaki, aki ismeri a világ menetrendjét – és végső soron ez az az érzés, ami miatt A Per ennyire gyomron vág, mikor elolvasod vagy megnézed.
Róbert
